„Az elítéltet rám bízták egy olyam döntés után, amit én nem változtathatok meg. Ez egy férfi vagy nő, akiről az egyház mondja, némi kegyességet érdemel.” - Albert Pierrepoint

A tiszta halál

Albert Pierrepoint huszonöt éves pályafutásának legnagyobb szakmai megpróbáltatását 1941. december 10-én kellett kiállnia, a London délnyugati részében álló Wandsworth börtönben. Az elítélt egy Karel Richard Richter nevű német kém volt, akit az 1940. évi Hazaárulási törvény alapján ítéltek halálra kémkedés vádjával.

Amikor Pierrepoint belépett a cellába, Richter talpra szökkent, és egyik őrét félrelökve egyenest a falnak rohant, amitől egy pillanatra elkábult, majd felállt és megrázta fejét. Az őrökkel való viaskodás közben Pierrepoint megpróbálta bőrövével összekötni a csuklóját, amit a férfi roppant erejével lyukról-lyukra szétfeszített, kiszabadítva magát. Újabb küzdelem árán sikerült csak megkötözni. A bitó alá tuszkolták, majd összekötötték lábait. Kámzsa és hurok került a fejére, de abban a pillanatban, amikor a csapóajtó megnyílt alatta, összekötözött lábaival a levegőbe ugrott, s így zuhant alá. Jól látszott, hogy az ugrástól a csomó a bal fül alól átcsúszott Richter álla alá. Ettől függetlenül a halála azonnali és tiszta volt.

Hogy a tiszta halál fogalmát megértsük, pár keresetlen szót kell ejtsünk más nemzetek hasonló, de nem ennyire alázatos ítélet-végrehajtási szokásairól.

Az Amerikai Egyesült Államokban sem volt ismeretlen ez a fajta akasztási módszer, a Lincoln meggyilkolásában részt vevőket is így végezték ki, ám a jenki megoldás az ún. standarddropmethod – azonos hosszúságú kötéllel akasztás volt, amit az amerikaiak még 1945-ben is alkalmazott. Mivel ez esetben a fizikum és a súly elhanyagolható, nagyon sok leszakadt vagy félig leszakadt fej, illetve 10-20 perces fuldoklással járó haláltusát eredményezett. Nem véletlen. hogy az amerikai John C. Woods törzsőrmester által így kivégzett tíz náci prominens elítélt összesen 106 percig vívta haláltusáját.

Volt, aki 15-20 percig hörgött, míg Woods megelégelve, a haldokló lábaiba kapaszkodva fejezte be azt, amit az elégtelen gravitációs erő nem tudott bevégezni. (Ez a gyakorlat a középkori akasztásokat idézte, ahol egyszerűen csak felhúzták az elítéltet a magasba, és a hóhérsegédek a bokájába kapaszkodva rángatták alulról.) Iránban a mai napig így akasztanak, de senki nem húzza alulról az elítéltet, ami szintén a halálra kínzás egyik válfaja.

Nagy-Britanniában a hóhéri hibát csak egyszer engedték meg. Ezt bizonyítja Harry Kirk esete, is, aki már negyvenszer segédkezett három hóhér keze alá (köztük a két Pierrepoint keze alá is), mígnem 1950. november 24-én megkapta élete esélyét, amivel nem tudott megfelelően élni: ugyan jól számította ki a kötél hosszát, kötözte meg és vezette szakszerűen a bitó alá az elítéltet és hozta működésbe hezitálás nélkül a csapóajtót, egyvalamiről megfeledkezett! A csomószorító gumi gyűrűt, mivel az túl szoros volt, nem húzta ütközésig a kötél bőrrel borított részén sietségében, amitől arasznyi rés maradt a nyak körül és még a csuklya egy darabja is beleszorult a rézgyűrűbe, ami tovább nehezítette, hogy a kötél megszoríthassa a nyakat. Ebből a hibából kifolyólag a verembe hulló elítélt a becsapódástól számított fél percen belül háromszor is felhördült. Az a félrecsúszott gyűrű pedig 6-7 cm-es sebet ejtett az elítélt állán. Első és második nagycsigolyája nem egészében tört el, és nem a kellő rézsútos, hanem kereszt irányban. A börtönigazgató és a doktor egyetértettek abban, hogy Kirk idegesen volt, mert hiányzik belőle a kellő nyugodtság hivatása kellő gyakorlásához. Harry Kirk maga is elismerte, hogy rossz munkát végzett. Több alkalma nem volt bizonyítani.

Bár nincsenek pontos feljegyzések Woods hóhér elbaltázott kivégzéseinek egyéb részleteiről, más, jól dokumentált, elhibázott akasztások tanúinak hiteles beszámolójából tudható, min megy keresztül az elítélt: fuldoklása közben nyakát véresre sebzi a kötél, összevizeli, összecsinálja magát, arca ellilul, nyelve kitüremkedik a száján, szemgolyói szinte kipattannak a gödrükből. 10-20 perces vergődése alatt a poklok poklát járta át.

Woods törzsőrmester statisztikája szerint a 35 kivégzéséből több mint 20 problémás volt – a már említett szörnyű haláltusák mellett előfordult az is, hogy a túl szűk csapóajtó nyílása miatt egyes elítéltjeinek az orra is leszakadt. Az ő és Harry Kirk példáin keresztül fogalmat alkothatunk arról, mekkora szakmai alázatra volt szüksége Nagy-Britannia mindenkori hóhérjának, hogy ne veszítse el kenyerét. Albert Pierrepoint egyszer sem szolgált rá, hogy kételkedjenek benne, pedig több száz alkalma lett volna hibázni.

Akaratlan hírnév

De térjünk vissza a háborús időkre, pontosabban arra, ami annak végeztével következett. 1945-re a németek és a szövetségesei elvesztették a háborút. A háborús bűnösök és a háborús bűnöseknek kikiáltottak elleni bírósági eljárások ezrei indultak meg világszerte, de főleg Európában, amelyet a leginkább érintett a III. Birodalom pusztítása.

Rögtönítélő bíróságok határozatai alapján ugyanúgy végeztek ki háborús bűnösöket, mint hosszas tárgyalások és kirakatper-szerű eljárások alapján. A halálra ítéltek egy részét golyó, ám döntő részüket kötél általi halálra ítélték a legtöbb európai országban. Pesten előfordult, hogy az Andrássy út egyik lámpavasára akasztották az első elítélteket. A hóhérok nem győzték a munkát. Minden nemzet igyekezett kivenni a részét a tisztogatásokból, és mindegyik meg akarta mutatni, hogy az ő kivégzési eljárása a legkifinomultabb, leggyorsabb és a leghatékonyabb.

Eljött az idő, hogy az angol buldog is bemutassa képességeit. Ekkor már nem volt kétséges, hogy Albert Pierrepoint szerepe ebben döntő lesz. Aki, az ő szavaival élve, 1945-1949 között 202 német és 8 osztrák elítéltet segített az ismeretlenbe távozni.

A kivégzettek között több szimbolikussá vált személy is volt. Köztük a Bergen-Belsen-i és auschwitzi koncentrációs táborokban szolgálók: a szövetségesek által csak „szépségesszörnyetegnek” becézett Irma Grese, aki a női foglyok egyik őre, és 22 évével egyben a legfiatalabb kivégzett is volt; Joseph Kramer, a belseni táborparancsnok; Fritz Klein, az auschwitzi tábor orvosa; Bruno Tesch, akit a Zyklon B gáz egyik kifejlesztőjeként fogtak perbe, majd ítéltek el.

Tizenhárom halálos ítélet született a belseni perben. Az ítéleteket 1945. december 13-án a németországi Hameln város börtönében hajtották végre, először a nőkön, egyesével, majd a férfiakon, párosával, félórás időközönként.

Hogy az akasztás után a szíve kinek mennyi idő után állt meg, azt a szervezet vitalitása válogatta, ebbe egyetlen hóhérnak sem volt beleszólása. Mivel még a sikeres akasztás esetén is átlag 10-15 percig dobog még a szív, az elítéltek szívébe a kivégzésük után fél perccel 10 köbcenti kloroformot fecskendeztek, így szűntetve meg működésüket.

Albert Pierrepoint mindennél jobban tisztelte az elítéltek bátorságát. Emlékei szerint, összesen két gyáva embert akasztott fel életében, akik Nagy-Britannia területén elfogott kémek voltak. Irma Grese személyére is úgy emlékezett vissza, mint aki szilárdan megvetett lábbal állt rá a krétajelre, és színtelen hangján, mielőtt a fehér kámzsát a fejére húzták volna,csak ennyit mondott: „Schnell!”(Gyorsan!)Halála a hóhéri és az orvosi szakértelemnek köszönhetően gyorsan bekövetkezett, húsz perc múlva már tehették is a koporsóba.

Az ismeretlenbe küldötteket pedig mindennél jobban becsülte és tisztelte. Amikor egyetlen nap leforgása alatt harminc náci háborús elitéttel kellett végezzen, a nap végén derült ki, hogy egyetlen koporsóval kevesebbet készítettek. A beosztottjai ebbe beletörődtek volna, ő azonban féktelen haragra gerjedt, és nem nyugodott addig, amíg nem kerítettek áldozatának egyet.

Ugyancsak nem tűrte, ha valamely segédje akár megjegyzést tett az elítéltre vagy annak porhüvelyére. Egy asszisztensét azért húzták ki arról a bizonyos listáról, mert trágár megjegyzést tett egy kivégzett férfi nemi szervére. Albert nem akart többé együtt dolgozni vele.

A belseni perre, illetve a kivégzésekre az egész világ árgus szemekkel figyelt. Olyannyira, hogy az ítélet-végrehajtó személyét már képtelenség volt titokban tartani, valahogyan kiszivárgott. Állítólag maga Montgomery tábornok fecsegte ki nevét. Mire Pierrepoint visszatért szülőföldjére, már a rádió is bemondta a nevét, újságírók várták a reptéren és lepték el lakásának bejáratát. Először fordult elő az Egyesült Királyságban, hogy az aktív hóhér személye kitudódott. Mégis, ez nemhogy ellenszenvet keltett volna az emberekben, éppen ellenkezőleg, egyfajta háborús hősként tisztelték, aki törlesztett a németekkel szemben az ország háborús megpróbáltatásaiért.

A kéretlen hírnév mellé Albert Pierrepoint a 210 elítélt kivégzéséért megkapta a tiszteletbeli alezredesi címet is a brit hadseregtől.

„Mindig is szerettem volna találkozni önnel!”

Hírneve egyéb tiszteletet is szerzett számára. Alig egy hét telt csak el a belseni per elítéltjeinek ismeretlenbe küldése óta, mikor újabb neves személyiséget kellett elindítania abba az irányba. Ekkoriban ítélték halálra hazaárulás vétkéért John Ameryt, aki az Indiáért felelős brit külügyminiszter fia volt.

A konzervatív gyökerű, már gyermekként is nehezen kezelhető, extravagáns viselkedésű fiatalember – aki attól sem riadt vissza, hogy egy volt szajhával kössön házasságot –, kérlelhetetlen antikommunistaként arra ébredt rá, hogy a bolsevizmus ellen a legjobb politikai ellenfegyver Európa más országaiban található. Így lett követője Hitler politikájának, aki később vendégül is látta, akkora benyomást tett rá a fiatal brit. Ugyanakkor Amery együttműködött a franciaországi Vichy-kormánnyal is, majd az angolszász országok hadifoglyai közül szeretett volna egy szabadcsapatot létrehozni, mely a németeket támogatta volna a háborúban, végül kiállt Mussolini Salói Köztársasága mellett is.

A háború utolsó heteiben került az olaszországi partizánok kezére, akik rögtön kiadták a briteknek. Tárgyalásának hossza rekordidejűnek számított a maga nyolc percével, amibe a halálos ítélet kihirdetése is benne foglaltatott. (A másik rekord, ami ehhez a tárgyaláshoz köthető, hogy Summerset Fox 1654-es hazaárulási ügye óta ő volt az első brit, akit e bűnért ítéltek halálra.)

Kivégzésére a Wandsworth börtönben került sor, december 19-én. Pierrepoint elmondása szerint, mikor belépett a cellájába, Amery elismerően ennyit mondott: „Ó, Pierrepoint!” – majd kezet nyújtott a kivégzőjének. Pierrepoint elfogadta a parolát, majd csak ezután kötötte hátra a kezét. Később úgy mesélte, hogy pár szót is váltottak, és ekkor úgy érezte, mintha egész életében ismerte volna a férfit. Állítólag Amery még egy megjegyzést is fűzött elismerő szavaihoz: „Mindig is szerettem volna találkozni önnel, de természetesen nem ilyen körülmények között.” Mindenesetre Pierrepoint, az általa valaha felakasztottak közül a legbátrabb jelzővel illette a férfit.

Ám a legfőbb ítélet-végrehajtót az ezt követő évek történései sok tekintetben kiábrándították.

(folytatjuk)

Florovits Attila

Ha megteheted, támogass a Patreon segítségével. Köszönöm!

Ezek is érdekelhetnek:

Prozódikus - Világslágerek magyarul, ütemre, tartalom hűen

Tegnapi Hírek – Hírek, amikről lemaradtunk