2021. nov 26.

Egymillióan kérték a kegyelmet, de hiába

írta: [fa]
Egymillióan kérték a kegyelmet, de hiába

cj-ch-5-key-freddy-edith-percy-10-july-1921-41.jpg

Frederick Bywaters, Edith Thompson, Percy Thompson

Csaknem éjfél volt 1922. október harmadikán, amikor az észak-londoni Ilford lakóit egy az utcán kétségbeesetten kiáltozó és zokogó nő jajveszékelése verte fel álmukból. A hamar kiérkező rendőrök szeme elé egy elvérző férfi eszméletlen, földön heverő teste és egy fölötte jajveszékelő nő látványa tárult. A halálán lévő férfi Percy Thompson, az önkívületi állapotban lévő nő pedig a felesége, Edith Thompson volt.

A sokkos állapotban lévő feleség ekkor még csak nem is sejtette, hogy alig három hónap múlva ennél is hisztérikusabban várja majd, hogy a hóhér nyakába tegye a kötelet, míg a tényleges gyilkos, Frederick Bywaters vele egy időben hasonló módon szenvedjen ki. Hogy ez Edith Thompsonnal megtörténhetett, az viktimológia szempontból is igen figyelemre méltó.

A halálbüntetés ellenzőinek haragja nem az ártatlanul elítélt Timothy Evans és Derek Bentley ügyeivel kezdődött az Egyesült Királyságokban. Hogy megértsük, hol gyökerezett a korábbi részben taglalt Ruth Ellis amúgy jogos ítélete elleni népharag, ahhoz egy kis vargabetűt kell tegyünk. E kitérőből kiderül, hogy nem csak Edith Thompson élete végződött tragikusan, hanem az őt kivégző John Ellisé is, aki Henry Pierrepointot váltotta a pozíciójában.  

Szerelmi háromszög

edith_thompson.jpg

Edith Thompson

Edith Thompson, (szül.: Graydon) 1893. december 25-én született Londonban, és minden jel arra utalt, hogy sikeres élet vár rá. A mindig jó kedélyű és éles eszű lány már az iskolában kitűnt társai közül, aritmetikából különösen jó volt. 1909-ben tizenöt évesen kezdett dolgozni, de két évre rá már egy divatáru-nagykereskedés főbeszerzőjévé avanzsált, aki rendszeresen képviselte a cégét párizsi beszerző körutakon. Szintén tizenöt évesen ismerte meg a nála három évvel idősebb Percy Thompsont, aki hatévnyi jegyesség után 1916-ban vette el feleségül. Bár a gyermekáldás elkerülte a házat, az ifjú pár harmonikus jólétben élt 1920-ig.

Ugyanis ekkor bukkant fel Edith életében legkisebb testvérének egykori osztálytársa, Frederick Bywaters, aki nyolc évvel fiatalabb volt nála, és akit tízéves kisfiúként látott utoljára. Az időközben kereskedelmi tengerésszé váló tizennyolc éves ifjú hamar elbűvölte a huszonhat éves asszonyt jóképűségével és világkörüli utazásainak kalandos történeteivel. Az ifjú testesítette meg a nő számára a romantikus ideált, míg a csaknem harmincéves férje, Percy maga volt a megtestesült konvencionalizmus. A férj hanyagolva a két fél között kialakulófélben lévő románc jeleit, szívélyesen befogadta Fredericket. Olyannyira, hogy rövidesen Edith húgával kiegészülve együtt mentek el nyaralni a napjainkban is igen népszerű turisztikai célpontnak számító Wight-szigetre. Innen visszatérve pedig szállást is adott az ifjúnak, amíg azt újabb tengeri küldetése el nem szólítja.

untitled-2.jpg

Edith és Frederick

Edith és Frederick viszonya a Wight-szigeten kezdődött 1921 júliusában. Percy Thompson számára csak egy hónap múlva lett a napnál is világosabb, hogy miért távolodott el tőle az utóbbi időben felesége. A szerelmi háromszög résztvevői közötti összecsapás egy nevetséges súrlódás okán fajult ádáz veszekedéssé Percy házának kertjében. Ekkor a felszarvazott férj úgy ütötte meg feleségét, hogy az egy bútornak zuhant. Bywaters igyekezett közbelépni, de a dühödt férj kiutasította házából. Az ifjú szeptember 9-én hajóra szállt és 1922 szeptemberéig csak titokban találkozhatott Edith-tel hotelekben, álnéven bejelentkezve. A pár 1921 novembere és 1922 szeptember vége között folyamatosan levelezett. Pontosan hatvankét üzenetet váltottak egymással. Az Edith mindennapjairól beszámoló ötvenötezer szavas szókígyó lassan mindkét végén hurokká gömbölyödve kettejük nyakára fonódott, halálos szorítással.

Születésnap a halálsoron

Percy Thompson életének utolsó napja szépnek ígérkezett. A házaspár Edith bácsikája és nénikéje kíséretében színházba ment, ahonnét este tizenegy órakor indultak haza. A Piccadilly Circus metrómegállójában vált külön a társaság és folytatta tovább ki-ki a maga útját. Percy és felesége felszálltak a hazafelé tartó féltizenkettes járatra. Már csaknem a Belgrave úti házukhoz értek, amikor egy férfi ugrott elő a közeli bokrokból és megtámadta Percy Thompsont. Ádáz dulakodás kezdődött, aminek következtében még Edith is a földre került, hangosan kiáltozva: „Ne csináld, ne csináld!” Ám hiába, a férjét három a nyakán ejtett szúrással megölték. Mire a rendőrök kiérkeztek, a nő még mindig nem volt magánál. Mikor valamelyest lehiggadt, azt állította, hogy egy ismeretlen támadt rájuk. Ám a rendőrök Thomsonék jelenlegi albérlőjétől tudomást szereztek Bywaters személyéről és annak elérhetőségéről. Percy Thomson házának átkutatatása során a nyomozók megtalálták az összes levelet, amit a szerelmesek egymásnak írtak. Frederick Bywaterst még aznap este gyilkosság vádjával letartóztatták.

Ugyanekkor Edith-et is letartóztatták gyilkosság illetve gyilkosságban való bűnrészesség vádjával. Másnap reggel a levert özvegyet szembesítették szerelmével. Ezután az egyik nyomozó azt hazudta a nőnek, hogy Frederick mindent bevallott, többé nem tagadta, hogy a férfi volt férjének gyilkosa, és hogy viszonyuk volt. De még ekkor is csak azt hajtogatta: „Ó istenem, miért csinálta? Nem akartam, hogy ezt tegye.”

Bywaters ragaszkodott hozzá, hogy egyedül követte el a bűnt. A rendőrségen tett vallomásában ez áll: „Vártam, hogy Mrs. Thompson és a férje megérkezzenek. Őt félrelöktem, a férjét pedig az úttestre taszítottam. Verekedni kezdtünk. Majd a zsebemből előrántottam a késemet és ő húzta a rövidebbet. Azért verekedtem meg Thomsonnal, mert sosem viselkedett férfi módjára a feleségével. Még egy kígyónál is alattomosabban bánt vele. Szerettem Edith-et, és nem bírtam nézni, hogy ilyen élet jut neki. Nem akartam megölni a férjét. Csak megsebesíteni akartam. Esélyt akartam adni neki, hogy végre férfi módjára viselkedjen, de nem volt rá képes.” A bíróságon azt is hozzátette, hogy Percy Thompson azzal fenyegette, hogy lelövi, erre fel veszette el a fejét az amúgy is lobbanékony természetű Frederick.

Kettejük ügyének tárgyalása december 6. és 11. között zajlott az Old Bailey utcában lévő, s emiatt a köznyelv szerint csak Old Bailey-nek hívott Központi Bíróságon, Montague Shearman bíró elnökletével. Bywaters kitartott azon állítása mellett, miszerint a nő semmit sem tudott szándékáról, és még csak véletlenül sem buzdította őt arra, hogy gyilkolja meg a férjét.

justice_shearman_biro01.jpg

Montague Shearman bíró

A vád képviselője ekkor állt elő a hatvankét levél ellentétes állításaival. Az egy vastag regény szómennyiségének terjedelmével vetekedő üzenetek némelyikében azt írta, hogy több alkalommal is megpróbálta eltenni láb alól a férjét. Egy ízben méreggel tette volna. Erről így írt Fredericknek: „Azt mondtad, hogy egy elefántnak is elég lenne… Bizonyára. De az íze miatt pár cseppnél többet nem lehet egyszerre felhasználni belőle.” Azt is bevallotta szerelmének, hogy három ízben is üvegszilánkot csempészett férjének ételébe, de az észrevette, így fel kellett hagynia a további kísérletekkel. Mindezek felett még újságcikkek kivágásait is elküldte Fredericknek, amik mérgezés általi gyilkosságokról tudósítottak. Ugyancsak megvallotta neki, hogy teherbe esett tőle, de saját maga hajtotta el a magzatot.

Bywaters – a bíróságnak tett vallomása szerint – a levelekben olvasható gyilkossági kísérleteket nem vette komolyan, hanem egy szenzációhajhász regények hatása alatt álló, magát valamelyik szereplő helyzetébe képzelő nő képzelgéseiként értelmezte.

Edith Thompson ügyvédje, Sir Henry Curtis-Bennett Királyi Tanácsos szerint a leveleket semmiképpen sem lehet kapcsolatba hozni a gyilkosság helyszínével és módjával, ezért nem szabad közös kiterveltség vádjával illetni védencét. (Közös kiterveltség alatt azt értjük, amikor két fél egy harmadik fél meggyilkolását kiterveli, és azt az egyikük véghez is viszi. Ez esetben mindkét fél egyaránt bűnös.) A védőnek igaza volt, és az ügyésznek lett volna a feladata, hogy bebizonyítsa valamilyen módon a levelek és a gyilkosság közti kapcsolatot a bíró és az esküdtek előtt. Ha Edith hallgatott volna ügyvédjére és megtagadta volna, hogy az ügyész a tanúk padjára szólítsa – amihez minden joga megvolt! – akkor a vád kezéből kicsúszott volna a bizonyítás lehetősége. A szerelmes nő azonban figyelmen kívül hagyta az intelmet, romantikus lelke valószínűleg azt hitte, hogy enyhítheti szerelme bűnét valamelyest.

Így már az első kérdéseknél komoly gyanúba sodorta magát. Azt állította, hogy nem állt szándékában megölni a férjét, csak a kedvesének szeretett volna imponálni a levelei tartalmával. Amikor az ügyész szembesítette egyik levele részletével, azt kérdezve, történetesen mire gondolt, amikor azt írta Bywatersnek, hogy küldjön: „valamit, amit a férjének beadhat”, csak annyit tudott felelni: „Fogalmam sincs.” Ezzel máris szavahihetetlenné vált. És ez még csak a kezdet volt. Így a vád képviselője a bíró és az esküdtek számára Edith Thompsont sikeresen befeketítette.

Sir Henry Curtis-Bennett a későbbiekben megjegyezte, védencének halvány fogalma sem volt arról, hogy mekkora bajba sodorhatja ezzel magát.

Fredericket is szembesítette a vád képviselője a levelek olyan tartalmával, mint az üvegszilánkok esete is volt. A vádlott az ügyész kérdésére, miszerint mi végre használt üvegszilánkokat a nő, csak azt felelte: „Bizonyára öngyilkosságot akart elkövetni velük.” Az ügyész ezt roppant eredeti és szokatlan módjának találta az öngyilkosságnak. Majd arra a kérdésére, hogy mit jelenthet a levél azon mondata, hogy: „… ő észrevett egy nagy üvegdarabot a tányéron…”, úgy próbálta magyarázni, hogy Percy Thomson Edith tányérján látta meg azt az üvegszilánkot. Az államügyész erre csak így felelt: „El kell ismerjem, ön nagyszerű képzelőerővel bír!”

A viktoriánus erkölcseiről híres idős bíró a fiatal nő leveleit ekképpen summázta: „… ömleng benne az ostoba és ugyanakkor bűnös szenvedély.” Mindezt pedig tetézte a nő saját kezűleg elvégzett magzatelhajtásának írásba adott bűne is. Igaz, a bíróságnak ennél sokkal súlyosabb dologban kellett ítélkeznie, de ezzel Edith szavahihetősége teljességgel szertefoszlott.

Az utolsó tárgyalási nap végén a bíró ezzel a szavakkal küldte tanácskozni az Edith-tel is kapcsolatos ítélet meghozatalára az esküdteket: „Csak abban az esetben ítélhetik el, ha teljes meggyőződésük van arról, hogy e nő és e férfi egyetértett abban, hogy e nő férjét mielőbb meg kell ölnie e férfinek, és a nő tudtában volt annak, hogy e férfi meg is fogja tenni, valamint, hogy e nő irányította az elkövetőt ebben, és a férfi kettejük egyezségében gyilkolt.”

Az esküdteket a védelem beszéde nem győzte meg, és kétórányi tanácskozás után mindkét vádlottat a gyilkosság tekintetében bűnösnek találta. Montague Shearman bírónak nem maradt más választása, mint a törvény szerinti halálos ítéletet kihirdesse: „A bíróság ítélete Önök felett, hogy innét börtönbe majd annak vesztőhelyére vitessenek, hogy nyakukra tett kötél által veszejtsék el életüket; majd pedig testüket a börtön területén temessék el, hol kivégzésükre vártak. Az Úr irgalmazzon lelküknek. Ámen.”

Az ítélet hallatán Frederick kiabálva kelt a hisztérikusan sikítozni kezdő Edith védelmére: „Az esküdtszék téved. Edith Thompson ártatlan!”

December 11-e volt. Edith Thompson a két hét múlva bekövetkező születésnapján is a kegyelmi kérvények kedvező elbírálására várt a Holloway női börtön halálsorán. Egyetlen reménye az maradt, hogy már tizenhat éve nem végeztek ki halálra ítélt nőt, mert végül mindnek kegyelemből börtönbüntetésre változtatták ítéletét. Reményét tovább táplálta, hogy e két hét alatt egymillió ember írta alá kegyelmi kérvényének petícióját, amit a Belügyminisztérium felé beterjesztettek. Hiába. Egy házasságtörő, magzatelhajtó, aki valószínűleg meg is akarta mérgezni a férjét, nem számíthatott kegyelemre.

John Ellis kötélidegzete elszakad

john_ellis_hangman_loubreezer_wikimedia_commons.jpg

John Ellis, hóhér

John Ellis neve ismerős lehet azok számára, akik kezdetek óta követik e blog írásait. Ellis közbenjárásának volt köszönhető, hogy Henry Pierrepoint, Albert apja elvesztette hóhéri állását, mikor ittasan érkezett meg a börtönbe a kivégzés előtti napon, és ott tettlegességig fajulóan összeszólalkozott segédjével, Ellisszel. Csak az őrök közbelépése előzte meg a nagyobb bajt. (Albert Pierrepoint Thomas bácsikájára hivatkozva közli önéletrajzában, hogy Ellisszel együtt dolgozni lehetetlen volt.)

A huszonkét évnyi karrierje alatt összesen 203 elítélttel végző Ellist megbízható, józan embernek ismerték, akire a legkisebb hatást sem gyakorolt a másodállásának velejárója. Se más, sem pedig a főállásban borbélyként dolgozó Ellis nem hitte volna, hogy Edith Thompson felakasztása a karrierje és épelméjűsége végéhez vezető egyenes út lesz.

Amikor Edith Thompsonnal közölték, hogy kegyelmi kérvényét elutasították, eluralkodott rajta a hisztéria. Az ételt elutasította, és csak nyöszörögve sírt, zokogott. Így virradt fel élete utolsó napja 1923. január 9-én. Mivel önuralmát nem tudta visszanyerni, a kivégzés előtt negyvenöt illetve húsz perccel nyugtatók kombinációját kapta (sztrichnin, szkopolamin-morfin, morfium).

Ezek együttes hatásától egyedül már nem tudott megállni a lábán, amikor Ellis, a szokáshoz híven húsz másodperccel kilenc előtt belépett a zárkájába. Csak két fegyőrnő és két hóhérsegéd közreműködésével tudták az alig öt méterre lévő csapóajtóig elvinni, és felkészíteni a kivégzésre. Edith Thompson csaknem eszméletlenült zuhant át az ismeretlenbe. Ugyanebben a percben, csak fél kilométerre a Holloway börtöntől, a férfiak számára fenntartott Pentonville börtön bitóján Frederick Bywaters is követte a túlvilágra kedvesét, ahová William Willis keze által jutott. Míg a kötél ki nem törte nyakát, bátran és a maga sorsával mit sem törődve Edith ártatlanságát harsogta.

kivegzes_ff.jpg

Edith Thompson evilági megpróbáltatása véget ért, de John Ellisé csak most kezdődött. Fél perccel azután, hogy az ítéletet végrehajtották, a kivégzőhelyiség sarkában lévő lépcsőn a hóhér és a börtönszemélyzet leereszkedett a verembe. Ott olyan látvány tárult a szemük elé, ami még soha: a verem padlózata vérben úszott. A kiszenvedett test erősen vérzett.

Nem Ellis hibázott. A későbbi vizsgálatok két lehetséges okát tárták fel a nagy vérveszteségnek. Az első az Edith Thompson által önkezével végrehajtott magzatelhajtás oka volt, ami miatt a méhe nem tudott begyógyulni, és a kötél megrándulásakor egyszerűen kiszakadt a helyéről. A másik magyarázat már a második világháborút követően keletkezett, mivel az ötvenes évek derekán az Edith Thompson kivégzése körüli pletykákat szerették volna tisztázni. Ezek között akadt olyan is, amely azt állította, hogy a félig eszméletlen nőt egyfajta lengőtrapézba kellett ültetni, hogy kivégezhessék, illetve, hogy terhes volt. Egy újabb pletyka pedig a hóhér hibáját vélte bizonyítottnak, azt állítva, hogy rosszul számolt a kötélhosszal. Egyik sem állta meg a helyét. Edith Thompson nem volt terhes, ha az lett volna, három hónap őrizet alatt kiderült volna.

Börtönorvosok a II. világháború után halálra ítélt nőknél figyelték meg, hogy a kivégzésük időpontjára várva akár két-három havi ciklusuk is kimaradt. Azonban a kivégzés napjának közlése után a felfokozott stressztől heves menstruációs reakcióik keletkeztek. Edith Thompson esetében ez is közre játszhatott a súlyos vérzésben. (Innentől kezdve a halálra ítélt brit nőknek egy nedvszívó anyaggal bélelt pantallót kellett viselniük haláluk napján.)

John Ellisnek e kivégzésnél szakadt el kötélidegzete. Még ugyan helyt állt tizenegy másik elítélt esetében, de még ugyanebben az évben revolverével öngyilkosságot próbált elkövetni. Ezt oly ügyetlenül tette, hogy csak enyhébb sebet ejtett állán, de emiatt elveszítette állását. Nem sokkal később megírta önéletrajzát (Diary of the hangman – A hóhér naplója), de alkoholizmusa eddigre már elhatalmasodott felette. Egyes források szerint, hogy anyagi helyzetén javítson, egy színpadi darabban saját magát alakította, amint kivégez egy elítéltet. Biztosabb források úgy tudják, hogy élete végén vásári mutatványosként házalt egykori mesterségével, bábukon bemutatva, milyen egy szakszerűen kivitelezett akasztás.

1932. szeptember 20-án, egy keddi napon, miután feleségét és lányát halálra rémisztve borbélyborotvájával kergetni kezdte őket a lakásában, egy hirtelen jött szándéktól vezérelve John Ellis saját torkát metszette el. Ezúttal nem hibázott.

1932. szeptember 26-án, egy huszonhetedik évében járó fiatalember hivatalos levelet kapott, mely így kezdődött:

 „Uram!

Hivatkozással az ítélet-végrehajtósegédi állására való jelentkezésére a Börtönparancsnokság megbízásából közlöm önnel, hogy neve felvétetett azon emberek listájára, akik kompetensnek találtattak e feladat végrehajtásában…”

 A címzett Albert Pierrepoint volt.

(folytatjuk)

Florovits Attila

Ez is érdekelhet: Tegnapi Hírek – Hírek, amikről lemaradtunk

 

Szólj hozzá

Hóhér Albert Pierrepoint John Ellis Edith Thompson Frederick Bywaters