2020. nov 01.

Aki csalódott a halálbüntetésben

írta: [fa]
Aki csalódott a halálbüntetésben

Albert Pierrepoint élete (V. rész)

coverjo.jpg

 „Tapasztalatom ezt a keserédes gyümölcsöt teremte… Szerintem, a legfőbb büntetés a bosszún kívül semmi mást nem szolgál.” - Albert Pierrepoint

Egy legendás karrier vége

1976-ban egy BBC által készített interjúban Albert Pierrepointnak szegezték a kérdést, miként vélekedett általában az ítéletekről. Ő erre így felelt: „Nem szabad beleavatkozni abba a bűnügybe, amit elkövettek. Az elítéltnek meg kell halnia. Akkora tisztelettel és alázattal kell bánni vele, amennyivel csak tud az ember.” Ugyanakkor sosem kérdőjelezte meg az igazságszolgáltatás eredményességét. Hite szerint az angolszász jogrend volt a legtökéletesebb, mivel az Egyesült Királyságban találhatóak a legkiválóbb bírák, így e tények kizárják az ekkora tévedések lehetőségét.

1_2.jpg

Így Albert Pierrepoint élete végéig nyugodtan aludt, és a pohár nyújtotta vigaszra sem volt szüksége. Munkavégzés közben a szakmai alázat vezérelte, semmint a bosszúvágy. Amikor egy sorozatgyilkost kísért az utolsó, rövid útjára, az arra panaszkodott, hogy hátrakötött kezével nem tudja megvakarni viszkető orrát. „Már nem sokáig fog bosszúságot okozni!” – felelte Pierrepoint. Ez volt a legcinikusabb szóváltása elítélttel.

1956 januárjában a szolgálat ismét a Strangeways börtönbe szólította, ahol egy Thomas Bancroft nevű elítéltet kellett volna az ismeretlenbe küldeni, ám a kivégzést fél nappal a végrehajtás előtt kegyelmet kapott. Pierrepoint ekkor már felkészítette a bitót Bancroft számára. Korábban ilyesmire nem volt precedens a pályafutása során. Ha a skóciai törvényt vesszük alapul, akkor a teljes 15₤ járt volna neki, de az angliai törvények szerint erre nem volt jogosultsága. Így csak 1₤-ot ajánlottak fel útiköltség gyanánt számára, amit kisebb huzavona után négyre emeltek.

A hivatalos verzió szerint, az elsőszámú ítélet-végrehajtó személyes inzultusként fogta fel a dolgot, és ezért adta be február 23-án a lemondását. Valójában ez a gondolat már korábban felötlött a férfiban, mert egy napilappal is tárgyalásokat folytatott egy cikksorozatról The hangman’sown story (A hóhér saját története) címen, melyben a hírhedt kivégzettek utolsó pillanatairól is beszámolt. Ezért nem kevesebb, mint 30-40 ezer £ ütötte volna a markát (ami 2020-as árakon 750 ezer és 1 millió £, azaz kb. 300-400 millió Ft.) Erről értesülvén, a Belügyminisztérium a hivatali titoktartás paragrafusának megsértése címén eljárást fontolgatott leköszönő alkalmazottjával szemben. Az első két cikk napvilágra kerülése után az egykori szemtanúk egybehangzó állítása alapján viszont rájöttek, hogy az írásokból semmi sem igaz, ezért elvetették ezt az ötletet, de a lapot kényszerítették, hogy a további folytatásokat ne közöljön.

De még mielőtt a cikksorozat napvilágot látott volna, Albert Pierrepoint egyedüliként az igazságszolgáltatás történelmében, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a hivatala megkérte, vonja vissza felmondási kérelmét, mivel nála alkalmasabb ítélet-végrehajtója nem volt még az országnak. Lemondásának igazi oka sosem derült ki, talán köze lehetett hozzá a halálbüntetés-ellenes mozgalmaknak, talán csak elfáradt a szolgálatban.

Albert Pierrepoint a kereken negyedszázados karrierje folyamán– a legmegbízhatóbb források szerint,segédi közreműködéseivel együtt – 435 elítéltet végzett ki, ebből 17 nő volt. (Az életrajzi filmjében is felbukkanó hatszáznál több szám erősen megkérdőjelezhető.)

Összevetve a más hóhérok által hasonló időszak alatt kivégzett elítéltek számával arra a juthatunk, hogy csaknem kétszer annyi halálra ítélt szenvedett ki a kezei által, mint az szokványos. Ez a magas szám a II. világháborút lezáró megtorlásoknak köszönhető, hisz csak emiatt 202 háborús bűnökért elítélt német és 8 osztrák állampolgárt kellett az ismeretlenbe küldenie. (Eezekről a végrehajtásokról itt olvashat bővebben). Az első tizenhármat az ún. belseni perben ítélték el. Ennek köszönhetően éveken át, minden karácsony napján egy személyiségét soha fel nem fedőrajongója 5£-ot küldött neki postán, s a pénz mellé indokul csak egyetlen szót írt: Belsen.

 Albert Pierrepoint filmen 

87 éves korában bekövetkezett haláláig (1992. július 10.) a leghíresebb ítélet-végrehajtó sikeres embernek mondhatta magát. Egyedül gyermekei nem születtek, ami nagy szomorúsággal töltötte el őt és feleségét, de így is boldogan éltek együtt, körberajongva az unokahúgok és unokaöccsök által. A büszke nagybácsi még egy pónilovat is tartott, amin lovagoltatta őket. Közeli barátai, szomszédjai csak jót tudtak róla mondani. Egyetlen bizarr esemény bukkant csak fel a visszaemlékezésekben: Pierrepoint egy ismerősének minden felvezetés nélkül megmutatta a fészerében féltve őrzött ládáját, amiben a kivégzéshez egykor szükséges felszerelése volt, és a kíváncsiságából nem vesztő barátnak el is magyarázta, mit mire kellett használni a maga idejében. Ebből arra következtethetünk, hogy Albert Pierrepoint amolyan nyugdíjas iparos emberként tekintett magára.

Nyugdíjba vonulásakor már nem a Help the poor struggler üzemeltetője volt. Nem messze Preston városához nyitotta meg másik fogadóját a Rose and Crown (Rózsa és Korona) néven, amelyet még sokáig irányított, majd a hatvanas évek végén azon is túladott.

3_2.jpg

Alakja már életében, majd holta után is felbukkant különböző brit filmeken, közülük három ismertebb lett. Az első kettőben két olyan kivégzettjéről van szó, akik ártatlanul kerültek a kezei közé, majd évtizedekkel később az állam rehabilitálta őket. Az 1971-es Rillington tér 10-ben (10 Rillington place) a hórihorgas, szemüveges Edwin Brown alakítja őt pár másodperces szerepében, míg felakasztja a John Hurt által alakított Timothy Evanst. E film forgatása alatt Pierrepoint szaktanácsadóként működött közre.

51n968nnx6l_ac.jpg

Az 1991-es Az igazság malmai-ban (Let him have it) pedig Clive Revill alakítja őt sokkal hitelesebben, de még mindig epizódszerepben, a szintén ártatlanul kivégzett, Christopher Eccleston által alakított Derek Bentley hóhérjaként.

let-him-have-it_poster_goldposter_com_1.jpg

A róla szóló legmélyrehatóbb emberábrázolással készült alkotás, a 2005-ben forgatott Az utolsó hóhér (Pierrepoint) c. dráma. Amerikában Pierrepoint – The LastHangman (Az utolsó hóhér) címen futott, innen a magyar címe is, ami ugyan jól hangzik, de történelmietlen, mert az utolsó brit hóhér Harry Allan volt, aki 1964-ig dolgozott e hivatalban Pierrepointot követően. Albert Pierrepoint alakját a Harry Potter és a Király beszéde filmekből ismert Timothy Spall formálta meg. (Bár a film sok tekintetben pontatlan, Spall és más színészek alakításáért, illetve a film hangulatáért érdemes megtekinteni.)

poszter.jpg

A churchilli alkatú férfi – aki az Oscar-díjjal kitüntetett Király beszéde c. filmben magát Churchillt alakította – erőt sugárzó termete miatt kaphatta meg a szerepet, semmint az alkati azonosság okán. A film csak lazán követi Albert Pierrepoint életét, elhallgatja gyermekkori indíttatását, valamint, hogy nagybátyjával együtt dolgozott majd tíz éven keresztül. (Thomas bácsi csak egyetlen perc erejéig jelenik meg a filmben, mikor Albert megtudja, hogy alkalmazásba vette a Belügyminisztérium.) A film ugyanakkor megpróbálja elhitetni a nézővel azt a képtelenséget is, hogy aki elvégezte az egyhetes hóhérképző tréninget, az, teljesen zöldfülűként, rögtön elsőszámú ítélet-végrehajtóvá vált.

De akad benne más történelmietlen utalás is: a dráma lélektani íve James Corbitt és Albert sosemvolt barátságán alapul, valamint azt próbálja elhitetni a közönséggel, hogy Corbitt, és az öt évvel utána halálra ítélt Ruth Ellis kivégzése miatt adta be lemondását a tisztségéről. Ruth Ellis féltékenységből, a nyílt utcán öt lövést adott le szeretőjére, amiből négy halálos volt, és egy járókelőt is megsebesített az első, eltévedt golyóval. Pierrepoint ritkán nyilatkozott a kivégzések után, de Ruth Ellis esetében megtette – mert a kivégzése, a halálbüntetés-ellenes mozgalmak hatására, nagy felháborodást keltett az országban –, és nem volt kétsége afelől, hogy a nő megérdemelte a büntetését, amit ő 12 másodperc alatt teljesített be.

A filmmel kapcsolatos nyilatkozataiban Timothy Spall nem titkolta, hogy a film a halálbüntetés-ellenes mozgalmat támogatja, mivel Nagy-Britanniában időnként fellángolnak az érzelmek a legfőbb büntetés visszaállítása érdekében. Az országban 1964. augusztus 13-án hajtottak végre utoljára halálbüntetést a Walton és a Strangways börtönökben egyszerre két férfin, egy közösen elkövetett rablógyilkosság megtorlásaként. Utána öt év próbaidőre felfüggesztették a halálbüntetés alkalmazását.  1971-ben a legtöbb halállal sújtott büntetési tételt átminősítették, kivéve a hazaárulás és a kalóztámadás súlyos testi sértéssel tételeket. E két tételt 1998-ban változtatták át börtönbüntetésre, így a bitók eddig az időpontig még léteztek, és folyamatosan tesztelték, karbantartották azokat. Aztán mindet lebontották.

A film Albert Pierrepoint 1974-es kötetének egyik mondatába kapaszkodik bele igaza alátámasztásában: „Tapasztalatom ezt a keserédes gyümölcsöt teremte… Szerintem, a legfőbb büntetés a bosszún kívül semmi mást nem szolgál.”

Könyvében ugyanakkor így ír erről részletesebben: „…[a halálbüntetést] elrettentőnek tartják. Nem értek ezzel egyet. Az idők kezdete óta voltak gyilkosok, és az idők végezetéig kereshetjük az elrettentő módszereket. Amennyiben a halál elrettentő, akkor nekem azt tudnom kéne. Én néztem velük szembe utoljára, fiatal fiúkkal és lányokkal, munkásokkal, nagymamákkal. Csodáltam azt a bátorságot, amivel az ismeretlenbe sétáltak. Nem rettentette el őket ekkor, és akkor sem, amikor elkövették azt, amiért elítélték őket. Az utolsó pillanat, amikor szembe álltam velük, arról győzött meg minden egyes férfi és nő esetében, hogy amit tettem velük, azzal egyetlen gyilkosságot sem akadályoztam meg.”

Ugyanakkor idézni szokták tőle ezt is: „Arra a következtetésre jutottam, hogy a kivégzés semmit sem old meg, és nem más, mint a bosszúállás primitív vágyának divatjamúlt relikviája, aminek a célja nem több mint más emberek kezébe adni a bosszúállás felelősségét.”

2_2.jpg

A már említett 1976-os BBC-nek adott interjúban, amikor ezzel a kijelentésével szembesítették, nem tagadta, hogy annak papírra vetésekor szilárd meggyőződése volt mindez, viszont nem tagadta azt sem, hogy ismét elvállalná a felkérést, ha visszaállítanák a legfőbb büntetést, mivel addigra annyira elszaporodtak az aljas indokú gyilkosságok. Azóta Pierrepoint egykori segédje és egy életrajzírója rávilágítottak, hogy ez a halálbüntetés-ellenes kirohanás a részéről nem volt más, mint egy ügyes fogás a könyv nagyobb példányszámának elérése érdekében.

Mit kockáztatott vele? Semmit. Tizennyolc éve nem gyakorolta már másodállását és több mint tíz éve nem is tehette volna már meg. Ebből az derül ki, hogy Albert Pierrepoint nemcsak ítélet-végrehajtónak volt elsőrangú, hanem üzletembernek sem volt utolsó.

 

Vége

Florovits Attila

Csak a portrésorozat fejeződött be. A blog folytatja tovább tematikus működését.

Ha megteheted, támogass a Patreon segítségével. Köszönöm!

Ezek is érdekelhetnek:

Prozódikus - Világslágerek magyarul, ütemre, tartalom hűen

Tegnapi Hírek – Hírek, amikről lemaradtunk

Szólj hozzá

Hóhér Albert Pierrepoint Az utolsó hóhér